Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik

Irodalom » Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik

Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik


Ma az ember úgy hányódik, mint a levél a vizen.
Hogy egyhelyben megülhetne, megállhatna? Nohiszen...
Búcsúzik attól, amit lát, száll, elhagyja otthonát,
táját, ízes ivóvizét, napos, homokos nyarát.

Ismerek itt minden embert, tudom a dombok nevét,
ismerem a hosszú őszök szépsugarú melegét,
itteni föld nyárja-napját, esőízű tavaszát,
irgalmatlan teleinek szép kékcsillagú fagyát.

E vidékek szegényeit szavaikkal szólítom,
sok súlyos gondjaik tűntét dalaikkal áhítom.
Kísérőm az életemben, pártfogóm, igaz tanúm,
örömömnek eredője, bánatokra jó szavúm:
szép, egyetlen anyanyelvem. Miatta nem megyek el.
Aki elmegy, dadogó lesz, soha már nem énekel.

Ti, örökké névtelenek, szép szakállas őseim,
számlálatlan századokon földbeköltözöttjeim,
riadalmas életűek (jól tudom: nem gazdagok!),
köszönöm nektek hogy ide, éppen ide hoztatok!